Soltis Lajos Színház  Facebook YouTube Instagram English

10. SLOSzT IV.

Alaine - Ideje a meghalásnak


Hát majd most meglátod Annát! Jön a válasz, és már tódulok is be a néppel. Igen, látom már, ott vár bent minket, keresztbe tett lábakkal (Úristen, micsoda lábak!) ül a színpadon, de jó, hogy eljöttem. Nem rám néz, nem vette észre, hogy bámulom. Vagy csak úgy tesz, mint aki nem vesz róla tudomást. Hát igen! Tisztában van a szépségével, a fiatalságával... Jó ránézni. Mozdulatai kecsesek, szinte kimértek. Szavai oly tisztán hangzanak a néma teremben, mint egy cseppkőbarlang fordított koronáján megduzzadó vízcseppek egymástól elkülönülő ritmikus cseppenései. 
Valamire készül. Ne! Szóval azért jött ide, hogy átadja helyét annak a vénségnek. Átadja a hangját, ami most hirtelen észrevétlenül megváltozik, átadja a mozdulatait, ő mozog -látom - de nem ő cselekszik. A főszereplő ezek szerint ez a fájdalmasan ismerős arcú öreg hölgy lesz. Aki most meglátogatott minket, és mesél, tesz-vesz, és mesél. Most már a hölgyet nézem. Ha rosszaságból mégis Annára pislantok, visszaparancsolja tekintetem a hölgyre, aki kezd lassan eltűnni a szemem elől, és már csak az ő történetében vagyok jelen. Látom, amit ő látott, érzem, amit ő érzett. Anna teremtett valakit, aki feltárja az ő saját világát, én pedig már ennek a víziónak a nézője vagyok. Őrület nem? Annak hangzik, de én mégis értem. Minden szavát, minden mozdulatát értem. 
Csak azt nem értem, hogy lehetséges ez. A szemem előtt válik fiatal balerinává ez a vénség. Mozdulatai szabályosak, feszesek, nem itatja át őket az öregség festőleve. Talpai, meztelen lábujjai ismerős, halk ragacsos hangokkal válnak el a talajtól. Megőrültem. A káprázat geometriája következik. Dalra fakad (bár így tudnék dalra fakadni a legszebb óráimon), s bennem átlós szögek kelnek életre. Cikázik a szemem az eleven és az életre keltett között. Szédítő. Újra mesél. Tesz-vesz, mesél. 
Aztán jön a feketeleves. Fájdalmas történetek szikár sorai masíroznak a fejembe. Nem eresztenek. Fojtogat a sírás. Elfojtom. Mégsem fogok itt hangosan felzokogni! Csak engedem átfolyni magamon. Dől a taknyom, és megértem, ilyen a meghalás. Ilyen az, amikor itt az ideje a meghalásnak. 
Kibotorkálok az előtérbe, bolyongok. Fogalmam sincs, hogy meddig. Elveszítettem az időérzékemet. Valaki kilibben a színházteremből, egy ruganyos léptű balerina. Nem ismerem fel, de tudom, hogy ő az, Anna. 
Jé, szemüveget visel! Jól áll neki, de cuki, megzabálom!


Írta: - nézőművész -
Fotó: Büki László



Vissza a blog főoldalhoz

Elérhetőségek

Soltis Lajos Színház
Celldömölk, Dr. Géfin tér 1.
Kamaraszínház:
Celldömölk, Koptik Odó u. 2.
Telefon: 06-20-335-17-65
E-mail: soltisszinhaz@cellkabel.hu