Soltis Lajos Színház  Facebook YouTube Instagram English

3. Soltis Gyerekszínjátszó Tábor - Napközis jelleggel




A Soltis Lajos Színház örömmel hirdeti meg harmadik, gyerekeknek szóló színjátszó táborát! :)
Az idei nyáron a válsághelyzetre való tekintettel NAPKÖZIS jelleggel hirdetjük meg táborunkat.

Ideje: 2020. július 13-17.
Helyszín: Sitkei Művelődési Ház

Korosztály: 9-12 éveseknek

On-line jelentkezés

A tábor során a Soltis Lajos Színházi Nevelésért Alapítvány drámapedagógusai foglalkoznak a gyerekekkel 5 napon keresztül hétfőtől péntekig.

A kalandtábor központi témája az IDŐUTAZÁS lesz.
A résztvevőknek egy az egész héten végigvonuló kalandos játékot kínálunk, ahol szükség lesz az egyéni és csoportos képességek használatára. Fizikailag és szellemileg is megdolgoztatjuk magunkat:
Az ügyességi és fizikai feladatok mellett sokszor találkoznak majd a csoportok olyan feladatokkal, melyek társadalmunkat érintő morális kérdéseket járnak körbe, szükség lesz az együttműködésre, a kreativitásra és a kitartásra!

A tábor drámás jellege miatt inkább a belső munkára fókuszálunk, nem készülünk közönségnek kifele megmutatni a tevékenységünket. De a hét során számos hazavihető emléktárgyat gyártunk majd munkánk lenyomataként.

COVID-19 elleni védekezés, szabályok:
- előnyben részesítjük a kiscsoportos foglalkozásokat és a szabadtéren történő foglalkozások
- a belső tereket folyamatosan fertőtlenítjük
- ügyelünk a személyes és csoportos higiéniás előírások és szabályok betartására.


A tábor időbeosztása (szakmai program):
Hétfőtől péntekig 8:00-17:00

7:00-tól a tábor helyszínén ügyeletet vállalunk.

Kiszállítást, hazautaztatást nem áll módunkban vállalni.

ÉTKEZÉS:
- tízórai
- ebéd (meleg főétel)
- uzsonna

RÉSZVÉTELI DÍJ:
25 000 Ft

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2020. június 28.


On-line jelentkezés


BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ:
2020. július 5.

További információ: 06-20/36-20-356

A tábor megvalósulását Sitke Község Önkormányzata támogatta




Vissza a Hírekhez

EFOP Transznacionális együttműködések

Érezd magad jól a Soltis Lajos Színházban!

Jegyfoglalás: 06-20/5357-636
hétköznap 9-17 óráig
(csak celldömölki, saját szervezésű előadások esetén!)
A megadott elérhetőségen kívül igényelt jegyekért nem vállalunk felelősséget!

Legközelebbi előadásaink

3 nővér
Celldömölk, 2020.05.09; 18:00
3 nővér
Celldömölk, 2020.05.10; 17:00

Elérhetőségek

Soltis Lajos Színház
Celldömölk, Dr. Géfin tér 1.
Kamaraszínház:
Celldömölk, Koptik Odó u. 2.
Telefon: 06-20-335-17-65
E-mail: soltisszinhaz@cellkabel.hu