Soltis Lajos Színház  Facebook YouTube Instagram English

Anton Pavlovics Csehov

Három nővér

fiktív dokumentáció két részben

Rendezte: Sardar Tagirovsky

Dramaturg: Sardar Tagirovsky, Szigeti Bálint, Tóth Ákos, Szacsvai István, Nagy Bianka


A darab tartalma:

A Három nővér egy olyan dráma, amelyben több szimbólum lapul, mint hétköznapi valós helyzet. Pedig a hétköznapi valóság látszatát teremti meg az olvasható szöveg. Képzeljünk el egy olyan történetet a 20. század elejéről, ami egy olyan pár év alatt játszódik le, amely négy nap kb. 1-1 órájáról szól. Legalábbis az eredeti szöveg szerint. Akár egy modern filmsorozat négy része.


Egy fiktív dokumentációt mutatunk meg két részben. Ebben a két részben az emlékek és álmok természetével fogunk játszani, az elmúlás és a búcsú érzetét felerősítve. Ide-oda fogunk utazni a négy nap emlékei közt álomszerű módon. Mint ahogy vágyakozni és félni szoktunk, olyan módon, ahogy egyik emlékből kerülünk a másikba, miközben a világ tovább épül és halad a maga útján. Miközben épül a 20. század háborús rendszere és újrafelosztása, fogyasztói társadalma. Miközben kiépül a 21. század elejének közönye és képmutató virtuális rendszere.


A három nővér, pontosabban a négy testvér nélkül elmúlik a 19. század varázsa, elmúlik a sóvárgó dallamok és festmények világa. Hiszen a három nővér olyan, mint a mesebeli három királylány, akik nélkül megszűnik a varázslat, a művészet világa. Múzsák nélkül nincs ihlet. Ihlet nélkül nincs élet. Ezek a múzsák sokszor kicsinyesek és lusták, de végső soron nem akarnak nyerészkedni vagy tudatosan ártani a környezetüknek. Az ő jószívűségük az, ami számomra a Soltis Lajos Színház tehetséges művészeinek, alkotóinak sajátja. Ebből a szempontból közelíthető meg Csehov Három nővérének érzékenysége, Soltis Lajos szellemi hagyatéka, ami az előadásunkban jelentős szerepet kap. Megpróbáljuk fiktív módon dokumentálni a Három nővér letűnt alakjait, hogy bemutassuk őket a mának kíméletlen, provokatív és szeretetteljes gesztussal. Ez az előadás egy emlék- és álomkaleidoszkóp, ami egyben a mindenkori társadalmat provokáló felkiáltójel.


Szereposztás:

Prozorov tábornokSoltis Lajos
OlgaNagy Zsuzsi
MásaTénai Petra e. h.
IrinaBoznánszky Anna
NatasaHorváth Viktória
AndrejBruckner Roland
VersinyinVasvári Csaba
TuzenbachIvák Bence
SzoljonijPiller Ádám László
KuliginBoda Tibor
CsebutikinNagy Gábor
FerapontKároly Bálint
FedotyikSzacsvai István
RodeTóth Ákos
AnfiszaNagyabonyi Emese
ProtopopovPesti Arnold
MuzsikusokGregorich Zsófia / Gregorich Domonkos

Rendezőasszisztens: Szigeti Bálint
Zeneszerző: Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia
Sound designer: Gregorich Bálint
Látványtervező: Bajkó Blanka
Szcenikus: Marton Miklós, Gregorich Ferenc
Koreográfus: Ténai Petra
Fényterv: Sardar Tagirovsky
Videó: Nagy Bianka
Technikus: Kovács László
Produkciós vezető: Nagy Zsuzsi, Vokó Péter
Plakát: Krizbai Gergely „Krizbo”

Külön köszönet: Bincze Tamás, Leon Zilm, Marton Márió, Harasztovics Róbert, Kemendi és társa Kft., Marton Mercédesz, Hartai Andrea, Sipos László, Csula Emil, Mayer Rudolf, Ádám Jenő Zeneiskola, Horváth Nóra, Nagy Péter István


Legközelebbi előadások:
Celldömölk, Színház; időpont: 2020. 03. 07, 18:00
Celldömölk, Színház; időpont: 2020. 03. 29, 17:00



Kapcsolódó cikkek:

Fel kell rúgnunk a színpadot! - Interjú Sardar Tagirovskyval
Emlék és varázslat: minden eltűnik, Soltis és Csehov marad
Emlék és varázslat: minden eltűnik, Soltis és Csehov marad (ArtLimes)
Repüljetek! - 3 nővér a Soltis Lajos Színházban

Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma, NKA,

Vissza az előző oldalra

EFOP Transznacionális együttműködések

Érezd magad jól a Soltis Lajos Színházban!

Jegyfoglalás: 06-20/5357-636
hétköznap 9-17 óráig
(csak celldömölki, saját szervezésű előadások esetén!)
A megadott elérhetőségen kívül igényelt jegyekért nem vállalunk felelősséget!

Legközelebbi előadásaink

A mindentlátó királylány
Celldömölk, 2020.02.25; 9:00; 11:00; 13:00
A mindentlátó királylány
Celldömölk, 2020.02.26; 9:00; 11:00
A mindentlátó királylány
Kõszeg, 2020.02.27; 9:30; 11:00
Liliomfi
Szentendre, 2020.03.01;
Jancsi és Juliska
Győrújbarát, 2020.03.05; 14:00
Három nővér
Celldömölk, 2020.03.07; 18:00
Liliomfi
Vasvár, 2020.03.14; 19:00
A cigány
Celldömölk, 2020.03.15; 18:00
Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi
Celldömölk, 2020.03.19; 10:00; 14:00
Három nővér
Celldömölk, 2020.03.29; 17:00

Elérhetőségek

Soltis Lajos Színház
Celldömölk, Dr. Géfin tér 1.
Kamaraszínház:
Celldömölk, Koptik Odó u. 2.
Telefon: 06-20-335-17-65
E-mail: soltisszinhaz@cellkabel.hu